A legtöbb ember olyan, mint a folyó: a lehető legkevesebb ellenállás irányába megy tovább

Nemrég olvastam egy könyvet, az Egy gésa emlékiratait. Volt benne egy gondolat a folyóról, ami azonnal megragadott, és amiben kíméletlenül magamra ismertem. Aki járja a természetet, pontosan látja, miről van szó: a víz mindig a puhább kőzet, a lejtő, a könnyebb út felé tart. Nincs benne szándék, egyszerűen csak a legkisebb ellenállás törvénye hajtja.

Mi, emberek is pontosan ilyenek vagyunk. Nemcsak az agyunk, a testünk is szereti és igényli a kényelmet. Ezzel alapvetően nincs is baj, amíg egyensúlyban tartjuk a helyes erőfeszítéssel. Mert e nélkül sosem lesz azonos az eredmény. Ha viszont csak sodródunk, a folyó előbb-utóbb egy vízesésbe torkollik.

A sodródás ára

Ha visszanézek a négy évvel ezelőtti önmagamra, egy olyan embert látok, aki a legkevesebb ellenállás útját választotta. A közösségi kapcsolatok, a valahová tartozás iránti vágy mindannyiunkban ott él. Én a szórakozást választottam, és az ezzel járó alkohol és egyéb szerek használatát. Miért? Mert ezekkel a legkönnyebb kapcsolatokat teremteni és fenntartani. Nem kell hozzá erőfeszítés, azonnal oldja a feszültséget.

De a kényelmes sodródásnak meglett az ára. Miután leszúrtak, és egy félresikerült Ozorai fesztiválos kaland után a detoxikálóban ébredtem fel, tudtam, hogy végigéltem az összes lehetséges rémséget. A folyóm a szakadékba ért.

A helyes irány és a fájdalmas áldozat

A mélyponton találtam rá Chong An Sunim videóira és dharma beszédeire. Az üzenet világos volt: ha eljárok a gyakorlatokra, akkor ezek a kilengések idővel csillapodni fognak. Ha helyesen lövöm be az irányt, és beleteszem a gyakorlatot, van kiút.

Lassan négy éve tértem be az első zen gyakorlatomra Budapesten. Elkezdeni közösségbe járni hatalmas könnyebbség volt, de a meder átalakítása kőkemény munkával járt. Az összes „régi” barátomat el kellett veszítenem ahhoz, hogy ne a megszokott minták szerint éljem meg az újonnan szerzett tapasztalásaimat. Ez egy nagyon is fájdalmas, évekig tartó folyamat volt. Lássuk be: azzal, akivel korábban söröztem, nem olyan könnyű leülni teázni, és a csendről vagy a tudatosságról beszélgetni.

„Nem az a kérdés, ki marad, hanem hogy én maradok-e”

A fordulópont a következő tavasszal jött el, amikor eljutottam Esztergomba, az Eredeti Fény Zen Templomba. Pár alkalom után ráeszméltem valamire: jó helyen vagyok, egy jó közösségben, de nemcsak nekem van szükségem rájuk. A közösségnek is nagyon sokat tudok adni a jelenlétemmel és a munkámmal.

A legmélyebb felismerésem az első egynapos elvonulásom végén, a dharma beszéd közben ütött meg. Lehetőséget kaptunk, hogy kérdéseket tegyünk fel a zen mesternek. Valami olyasmit akartam kérdezni, hogy vajon a jelenlévő körülbelül húsz kezdőből mennyien fognak itt maradni, és úgy gyakorolni, mint a foglalkozást vezető Zákány Viki. De ahogy formálódott bennem a mondat, megálltam, és magamban tartottam a gondolatot.

Rájöttem, hogy az én szempontomból nem az a kérdés, hogy a többiek közül ki marad. Hanem az, hogy én maradok-e. Ott, abban a pillanatban eldöntöttem: én biztosan maradok, és kitartok tíz évet.

Az átmentett élet

Mivel meghoztam ezt a döntést – és beletettem a napi szintű, helyes erőfeszítést –, olyan lehetőségek nyíltak meg előttem, amik megváltoztatták az életemet. Kinyíltak felém az ott önkénteskedő szakemberek. Semmit sem árultak, de olyan komoly jelenlétük volt, hogy érdekelt, mi tartja őket az útjukon.

Így ismertem meg Heidrich Ildikót, aki a családállítás és a zen rejtelmeibe vezetett be mélyen, és Dömény Katát, aki lassan két éve elindított a jóga sokkal mélyebb és rendszeresebb útján. Barátságok és olyan támogató közösségek nyíltak meg számomra, amik nélkül folyamatosan visszacsúsztam volna a régi kerékvágásba.

A napi szintű erőfeszítés, a gyakorlás nem engedi, hogy visszafolyjak a kényelembe. Segítségükkel és a saját munkámmal nem egyszerűen kiemelkedtem a régi életemből, hanem átmentettem magam egy újba.

Az elme és a test mindig a legkisebb ellenállás felé húzna. De a döntés, hogy kilépsz-e a sodrásból, és hajlandó vagy-e új medret ásni magadnak, kizárólag a te kezedben van.

Ha te most ott ülnél azon az elvonuláson… Mi lenne a te kérdésed a zen mesterhez?